Vállalati étterem átalakítása | Budapest, Babér utca
Transformation of an office canteen | Babér street, Budapest
A kiváló panorámával rendelkező üzemi étterem felújítása időszerűvé vált az épület átadása után közel 10 évvel. Feladatunk képen egy olyan étterem kialakítását határoztuk meg, ahol a “menza” jelleg megszűnik, amely tér napközben – az étkezési időn túl és előtt is – ki lesz használva és nem üresen kong, kávézóként vagy tárgyalóként, akár ideiglenes munkahelyként is működhet. Ennek feltételeit részben a környezet ilyen szempontú kialakításával, sok elektromos csatlakozási pont elhelyezésével, magasabb vizuális térhatárolók és zöldfelületek beépítésével, valamint a bútorzat többféle funkciónak megfelelő telepítésével értük el. Az üzemeltető által egész napos üzemű kávé- és süteményes, szendvicses pult-, valamint az építtető által biztosított szabad wifi szolgáltatás együttese teremti meg a lehetőségét a (vállalati) étterem napi 8 órás működésének.
Úgy tűnik – a vállalati visszajelzések igazolták a prekoncepciónkat, vagyis sikeres változtatást hajtottunk végre: a menzából éttermet és kávézót alakítottunk ki, amely elvesztette a vállalati önkiszolgáló jellegét, inkább komfortos étteremmé alakult, ahova jó betérni, ahol még képzőművészeti alkotás elhelyezésére is jutott figyelem, amely étteremnek saját arculata lett – túl a fantasztikus panorámán, amely az épület tetejéről élvezhető.
Igazán klassz hely lett!
T E R V E Z É S │
belsőépítészeti tervezés │Art Front Hungary Kft.
belsőépítész vezető tervező │Göbölyös Kristóf
belsőépítész munkatárs │ Serfőző Evelin
látványtervezés │ Göbölyös Kristóf
cím │ Babér utca 9., Budapest, Hungary 1131
tervezés éve │ 2016
kivitelezés éve │ 2016
tervezési terület │ cca 120 m2
ügyfél │ OTP beruházási osztály
építtető │ OTP beruházási osztály
fotó │ Göbölyös Kristóf
szöveg │ Göbölyös Kristóf
T E R V E K │ P L A N S
I L Y E N V O L T │ B E F O R E